Antal Péter

Antal Péter 1978-ban, egészen pici, sírós babaként született Zalaegerszegen. Évekig élte az átlag gyermekek kifli-kakaó illatú bölcsis és ovis életét, mígnem elsõ zenei élménye megcáfolhatatlan nyomot hagyott benne.

                                                                          

 A ’80-as évek elejétõl kezdve apukája permanensen zúdította õrá és családjára a kedvelt zenei stílusában játszó nagy elõadó újabb és újabb szerzeményeit. Nem volt mit tenni, muszáj volt Cseh Tamás gitárjátékát hallgatnia. (Évekkel késõbb véletlenül tönkre is tette a Pioneer decket, azonban eme cselekedete és Cseh mûvész úr által komponált dalok õrá való hatása közti ok-okozati összefüggés ezidáig bizonyítást nem nyert.)

Általános iskolábanosztálytársai a N.K.O.T.B. és a Bross zenéjéért rajongtak. Eközben õ nem gyõzte hazavinni az üzenõfüzet beírásait, miszerint „Fiúk a tanintézetben a rendszeresített iskolaköpeny helyett kiszegecselt és különbözõ, nem e világi teremtményeket ábrázoló felvarrókkal ellátott felsõruházatban jelent meg. – Kémiatanítónéni.”
Nehéz a metálos srácok élete. Ez a kijelentés gyakorlati értelmet is kapott, mikor kedvenc unokatesójával, Rolcsival megalakították elsõ metálcsapatukat és két napos munka árán egy liter hajólakk és egy doboz türkizkék zománcfesték felhasználásával egy mûködõképes ritmusgitárból házilag basszusgitárt faragtak. Elkezdõdött zenei pályafutása. Apukája ekkor egy kicsit már bánta, hogy annak idején még õ mutatott egyetlen fiának különbözõ akkordokat egy NDK dobozgitáron. Az õszinte lélekre talált zenei nevelését azonban csak akkor bánta meg igazán, mikor jóval késõbb gyermeke megvásárolta jelenlegi hangszerét és ennek vételárát egy alkoholgõzös éjszakát követõen apukája tudomására hozta. :-)

Mint leendõ zenészre, nagy hatással volt rá barátja, Robi, aki eleinte egy fekete Muzima gitáron skálázva, családi házuk nyitott ablakain keresztül örvendeztette a kisközség apraját-nagyját. Azon a nyáron Robiéknál nem volt jellemzõ a nyest által véghezvitt tyúklopás. A Robi-Roli-Peti alkotta alapító trió sok boldog évet töltött együtt zenélve a Biggi Boys együttesben, mígnem ez a szépreményû banda a tömérdek mókázás után 2000-ben feloszlott.

A bõséges anekdotázás közben talán nem sikkadt el a lényeg: Peti jelenleg egyetlen zenekar, a Kocsmazaj (frontemberének barátja) és gitárosa. Munkaideje lejártával túlságosan komoly dolgokról pár percet meghaladó eszmefuttatásba nem illik vele bocsátkozni, mivel ekkor számára a téma mélyen szántó gondolatmenete aktualitását veszti. Az elfogyasztott alkohol tartalmú italokon kívül egy kicsit õ is felelõs a próbák jó hangulatáért néha.

Szabadidejében, ha nem zenél, szívesen böngészi az Internetet, kutatva a számára legmegfelelõbb házi hi-fi hangzást megszólaltató berendezések után. Hobbija ezen kívül tengerparti nyaralás is.

Kedvenc zenekarok: Ska-P, Mad Caddies, Eric Gales, Cseh Tamás, Sziámi.

Hangszerei: Fender LoneStar Stratocaster, Duesenberg Starplayer III, Duesenberg Starplayer Special, Gibson LP 60's Goldtop, Sigma DR 1-ST, BR UR 3C, "kisuku", Julien Pool Amp, Fender Vibrolux Reverb, Ibanez TS808-9, T-Rex M?ller, G-Lab wah.
 

Újdonságok

Kantin Fesztivál Lovásziban

A hétvégén (06.18. szombat) már második alkalommal rendezik meg Lovásziban a Kantin Fesztivált. A program este 18:00-kor, Kósi Kornélia és Kósi Kornél fellépésével kezdődik, majd pedig a Lenti származású, fiatalokból álló Intruders szórakoztatja a nagyérdeműt.   A rendezvényre a Kocsmazaj is...

A hosszú hétvégén kezdünk!

A KoCsMaZaJ az idei év első ünnepnapja előtt kezdi a szezont, 2016. márciusának 2. hétvégéjén két helyszínen is találkozhatunk. Gyertek el és daloljuk közösen az új és a régebbi albumok dalait, valamint kedvenc feldolgozásainkat! Elsőként, március 12-én (szombaton) 20:00-tól a Lovászi Kantinban...

Kocsmazaj: Köszönet, nektek!

Mintegy 200 fővel együtt búcsúztatta a zenekar az óévet karácsony másnpaján a Lenti Dallas Clubban. A koncert apropója - a már megszokottá vált évzáró rendezvény mellett - az új album, a "Láttam a szívedben" debütálása volt. - Az albumot már elérhetővé tettük a weboldalunkon, valamint a dalok...

Karácsonyi ajándék a Kocsmazajtól az MMR-en!

2015. 12. 26-án - ami a zenekar Lentiben tartott évzáró koncertjének is az időpontja - érdemes lesz a Muravidéki Magyar Rádiót hallgatni. - A zenekar egyik médiatámogatója az MMR, így segítségünkre lesz abban, hogy minél több emberhez eljussanak a legújabb dalaink. Egyrészt, karácsony második...

Kocsmazaj a Muravidéki Rádióban

December 13-án, vasárnap 11:00-tól hallhatunk interjút a zenekarral, a Muravidéki Magyar Rádió hullámsávján. Az interjúban az együttes jelenlegi helyzetéről, további terveiről lesz szó. Nem kikerülendő téma, hogy a fiúk december 26-án a Dallas Clubban (Lenti) tartandó évzáró koncertjükön egy-egy...

…és a fiúk visszatérnek a Kantinba!

A soron következő hétvégén ismét a Lovászi gasztro-kocsmába látogat a KoCsMaZaJ zenekar. 2015-ben így már harmadszor fordulunk meg a Kantinban, amit egyáltalán nem bánunk, sőt egyenesen örülünk neki. Köszönhetően a szervezésnek, a pozitív hozzáállású közönségnek most szombaton (11.07. 21:00) is...

KoCsMaZaJ a Szigligeti Süllőfesztiválon

A zenekar ezúttal a méltán népszerű és hangulatos X. Szigligeti Süllőfesztiválra kapott meghívást. Október 24-én 15:30-tól csendülnek fel a "kocsmazajos dallamok" a strand színpadán. A koncert után - 18:00-tól - a Pannónia Allstars Ska Orchestra zenéjét hallgathatja a közönség. A három napos...

Kocsmazaj koncert a lendvai Bográcsfesztiválon

Holnap, 2015. augusztus 29-én, szombaton rendezik meg Lendván (SLO) a már hagyománnyá vált Bográcsfesztivált. A rendezvényen a bográcsos gasztronómiai élmények mellett - a Muravidéki Magyar Rádió jóvoltából - a KoCsMaZaJ zenekar is szórakoztatja a közönséget. "Egy órás élő koncerttel készülünk,...

Újabb koncertidőpontok, új dalok

A Kocsmazaj zenekar augusztusban előreláthatólag két helyen szórakoztatja a közönséget. Augusztus 16-án, vasárnap a  csörnyeföldi sportpályán, 29-én pedig a Muravidéki Magyar Rádió meghívására lendvai (SLO) Bográcsfesztiválon várunk mindenkit, aki egy kis élőzenére,s jó hangulatra...

Ismét a Lovászi Kantinban a KoCsMaZaJ!

Július 25-én, szombaton ismét a Kantin Klubba látogat egy "kiskocsmás feeling-ű" estére KoCsmazaj Zenekar! A rendezvény ingyenes, a Klub személyzete ital és étel akciókkal várja az igényes élőzenére vágyókat. Asztalt foglalni a 92/376-009 - es számon tudtok. A zenekar 90 perces élő kocertet ad,...