Újabb koncertidőpontok, új dalok

A Kocsmazaj zenekar augusztusban előreláthatólag két helyen szórakoztatja a közönséget.
Augusztus 16-án, vasárnap a  csörnyeföldi sportpályán, 29-én pedig a Muravidéki Magyar Rádió meghívására lendvai (SLO) Bográcsfesztiválon várunk mindenkit, aki egy kis élőzenére,s jó hangulatra vágyik.

További pozitív hírekkel is szolgálhatunk!
A jövő hét folyamán a banda a kedvenc újudvari stúdiójába vonul, s hanganyagot készít két új dalából is!
Mivel az utóbbi időben nem rukkoltunk elő új dallal, csak a Vámpír című feldolgozással, ezért úgy érezzük, itt az ideje tenni valamit az ügy érdekében!

Későbbi (de még idei) terveinkben egy válogatás lemez elkészítése szerepel, amelyen az eddig cd-n meg nem jelent dalok (Adj még borodból, Rám talál, Vámpír, Így lesz jó...) lesznek hallhatóak. (No, persze a most készülő dalok is helyet kapnak rajta.) Ha minden úgy alakul, ahogy szeretnénk, akkor eme lemezt a már hagyománnyá vált Lenti karácsonyi koncerten szeretnénk átadni nektek!

Kellemes kánikulát kívánunk az elkövetkezendő napokra!
Igyatok sokat, de néha ásványvizet is (meg valami lét)! :)